Jancsó Gergely

Jancsó Gergely

Profi fotósok gagyi géppel?

2018. augusztus 28. - Jancsó Gergely

Valóban azon múlik a jó fotó, hogy milyen kamerát használ a fotós? Tévhit. Hogy ezt  bebizonyítsuk, két fotós kollégámmal egy 13 éves digitális kamerával felszerelkezve 30 percünk volt Budapest belvárosában, hogy fényképeket készítsünk. Mindenkinek 3-3 fotót kellett kiválasztania és bemutatnia szabadon válaszható témakörben.

Welczembach Tamás street fotókra adta a fejét. Rengeteg turista volt a városban napközben, így paparazzi megoldást választva készített fotókat, főleg turistákról, prezentálva képeivel a nyári forróságot és hangulatot.

Nagy Misi portréfotósként felkereste az egyik közelben dolgozó ismerősét, Ritát. A Bazilika előtt készített portékat Ritáról, ahol zacskót és kör alakú üveglapot is használt a fotózás alatt, ezzel változtatva meg a fotók képi világát.

Nekem (Jancsó Gergely) szerencsém volt, pont jött a vihar. A Parlament előtt tudtam fotózni és a Bazilikához vezető úton. Az időjárást illetően nekem volt a legnagyobb szerencsém, így inkább street fotók helyett városfotókat készítettem. Az éppen közeledő eső egyedi fényviszonyokat hozott nekem.

Nem az számít, hogy milyen drága fényképezőgép van a kezetekben, hanem hogy mennyire vagytok kreatívak. Mi egy 13 éves fényképezőgéppel (D70s) és egy kitobjektívvel (18-70) fotóztuk ezeket a képeket csupán 30 perc alatt.

A fotózás videó formájában is megtekinthető, hogy hogyan is készültek a képek. Itt megnézhetitek a folyamatot és koncepciót, hogy mi alapján és hogyan fotóztunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://jancsogergely.blog.hu/api/trackback/id/tr3614207259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.08.28. 20:44:09

Nekem mindig Robert Capa 1936-os spanyol elesett katonájának a képe van a fejemben, amikor a gépek és a képek minőségét vontam párhuzamba. Persze a kockákat nem tudtam meggyőzni, pedig kétszer is megütköztem élőben e témában.
Robert Capa gépét, hogyan lehetne "lefordítani" mai szinten/nyelvre vagy csak értelmezni, hogy egy halandó is értse neki(RC) "milyen gagyi" gépe volt...!?

kisf 2018.08.28. 21:16:12

Gagyigép...???? Ha ismered a gép korlátait, ezek a képek rutinból mennek. Nekem a gyűjteményben vannak 3,1 MP-es gépeim is, a mai napig csudajó képeket lehet vele csinálni. Még a Smena 8 sem gagyi, ha jó filmet teszel bele....:) A gagyi a fullautomata szappantartó, ami önállóan "dönt",vagy még azt sem tud, vacak fröccsöntött műanyag lencsével

fda 2018.08.28. 21:40:09

Egy D70, mint gagyigép? Csak azért, mert 13 éves, miért kellene rossz képeket csinálnia? Mit igazoltatok ezzel a videóval?

Papp Levente 2018.08.28. 22:24:47

Hahaha D70? Azt hittem 1.5 megapixeles Olimpos lesz a 2000-es évek elejéről?

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.28. 22:41:43

Ö... tessék mondani, egy EOS-1D mkIII + L-es objektívkészlet az már elég gagyi? :D Mert réginek régi, az tény... :D

copass 2018.08.28. 22:43:15

anyám a d70 gagyi?!:D
majd ha azt megcsináljátok amit nánásipali akkor majd talán valahol a távolban derengeni fog valami, de ez egy másolda eddig...kreativás nulla.
www.youtube.com/watch?v=A-dECpSnJfc

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.28. 23:06:10

@copass: megnézted a videjót? Hogy a képrögzítő eszköz milyen, az egy dolog. Azért neki volt egy profi fotós cucca, segítsége stb., nomeg némi fotosoppot is rányomott a végeredményhez... messze nem ugyanaz, mint amit a posztban próbáltak összehozni.
Anno volt olyan képem, amit egy Sony-Ericsson k750i mobillal készítettem és még nekem is tetszett... (ez megapixel alatti felbontást jelent és az, hogy nekem tetszett, talán annyiból jelent valamit, hogy amatőrfotósként készített 30-40000 képből van vagy öt, amire azt mondtam, hogy elfogadható :D)

hoppjuliska 2018.08.28. 23:15:51

D70-el egy ló is tud ló képet csinálni.

hoppjuliska 2018.08.28. 23:22:48

D70-el egy ló is tud ló képet csinálni.
Valamelyik tematikus csatornán volt egy sorozat, ahol minden esetben amatőrök fotóztak sorsolt gépeken: kompakt , bridge és valami egyszerűbb dslr. A munka előtt egy fotóművész adott némi irányadást, miképpen kellene komponálni, stb. és igyekezett elmagyarázni, hogy a jó kép nem az eszköztől függ, hogyan kell az előnyünkre fordítani a gép adottságait. Na ott születtek érdekes és jó képek minden kategóriában - nem ilyen unalmas tucatképek, mint ezek.
És ott valóban arról szólt, hogy nem a gép teszi a képet. Itt pedig csak újgazdag unatkozókat látok.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.29. 07:26:31

@hoppjuliska: nem szoktam ilyet mondani, de csinálj jobbat! Egyébként újgazdagék három fotós, egy ma pár tízezret érő géppel. :D
A poszttal az a legnagyobb gond, hogy a D70 szinte mindent tud talán a precíz követő AF kivételével, amire szükség lehet a jó fotókhoz.
Megnézném, mondjuk a mobilommal (Samsung A5) mit alkotnának, mondjuk játszó kutyákról... :D

2018.08.29. 08:05:31

A gagyi szó használata minősíti a posztert. Gagyi, ami eredendően becsapósra, rossz minőségűre készült. A D70 az akkori technika - ha nem is csúcsát - jó iparosmunkáját jelentette. Semmiképp sem nevezhető gagyinak.

THK 2018.08.29. 08:09:10

Hungarian Geographic: az ugye megvan, h egy beállított, megrendezett képre hivatkozol? Manapság ezért mindenhonnan kiközösítenék Capát...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.29. 08:12:56

@THK: egyértelműen beállított? Be lett bizonyítva? Ha igen, biztos, hogy elkapott pillanatként adta el és nem a főnökei csináltak belőle hírt? (Mondjuk, amennyire emlékszem rá... kinézem belőle, hogy az etika nem tartozott a kedvenc tantárgyai közé :) )

THK 2018.08.29. 08:26:34

Le a spammerekkel nem kérdéses, mert előkerült a sorozatból több másik kép, amelyiken ugyanazon a ponton másik katona "esik el" = unalmukban játszadoztak a fényképezőgép előtt...

Ez a sorozatból kiválaszott híres "eredeti":
static01.nyt.com/images/2009/08/17/arts/18capa-650a.jpg

De nini:
static01.nyt.com/images/2009/08/17/arts/horizontal600.jpg

(a háttérből jól látható, h egy helyben állt, amíg előtte hülyéskedtek a katonák)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.29. 08:39:33

@THK: O.K., de akkor még mindig kérdéses, hogy ki csinált belőle "valódi" képet? (bár attól, hogy ott ökörködtek, még lehetett az az egy valódi is ;) )

THK 2018.08.29. 08:59:21

@Le a spammerekkel: az a szomorú, h maga Capa, hiszen ő kerített mellé egy olyan történetet, h pár katona kiugrott a lövészárokból, támadásra indulva egy ellenséges géppuskafészek ellen, ő pedig az árokban maradva csak a gépet tartotta a feje fölé, kattintott párat, így tudta véletlenül pont lekapni a halálát.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.08.29. 09:03:27

@THK: Minden fotós hazudik! Úgyhogy ilyen apróságon ne akadjon fel senki.
Viszont tényleg érdekelne, hogy az ő gépe anno, mivel egyezne meg ma?...

protézisesh 2018.08.29. 10:29:42

Tegyük hozzá, hogy a D70s azért távolról sem egy vállalhatatlan váz. DSLR és bár csak 6mpix, ez a megapixel-fetisisztákon kívül senkit nem zavar. A látványos különbség ott jött volna ki, hogy ISO800nál már rohadt képzajos, a maiak meg nem. De nappal...
Küzdjetek meg egy 15 éves kompakt digitálissal, ott nagyobb lenne a kihívás!

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.08.29. 10:57:44

@protézisesh: még ott sem annyira. Volt valami coolpix 2000 vagy 2100 gépem, a mai mobiloknál használhatóbb volt. Szóval én inkább javasolnám a mobilokat, ha arról van szó, hogy szarból várat... ;)

regisz 2018.08.31. 13:29:29

Csak én vettem észre a kérdőjelet a cím végén?
Pont arról szól a cikk, hogy nem gagyi.

copass 2018.09.02. 10:04:53

@regisz: nem jól értelmezed. a profizmust (sicc) állítja a gagyiságggal (eziswtf?) szemben. hatásvadász cím.
félóra alatt egy "profi" fotós tudjon már lőni 3 értékelhető képet...
pölö: a parlamentes képen azt a mocskosnagy sárga toronydarut tényleg bele kellett komponálni az épület mellé....nem értem mire gondolhatott a művész.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.02. 10:32:30

@copass: nekem lennének ötleteim, hogy "mire gondolhatott a művész", de az kb. az a kategória, mint amikor H.C. Bresson ezen képét: www.johnpaulcaponigro.com/blog/http://www.johnpaulcaponigro.com/blog/wp-content/themes/zinfandel-blue-10/images/cartierbressondecisivemoment3_425.jpg elemezve kitalálta a "szakértő úr", hogy Bresson megjósolta a zsidó-üldözést... :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.12.09. 11:57:03

Öhm, ezekhez a képekhez nem is nagyon kellett a váz képességeit feszgetni.
Ugyanezt éjszaka/kék órában esetleg, pls., esetleg elkapni vele valami madarat, esetleg éjszakai tájkép.
Nappal, jó időben nagyjából mindennel lehet szép képeket lövöldözni...
De ha már a fotós-váz kapcsolatot akartátok volna kihangsúlyozni, akkor valami hasonló korú bridge, vagy zsebkompakt is jöhetett volna. (Mondjuk nem teljesen evidens, hogy mire fókuszálsz, addigra a téma is ott lesz még, meg ilyenek.)
süti beállítások módosítása