Jancsó Gergely

Jancsó Gergely


Ázsia leggyönyörűbb helyei 5 percben

2017. április 07. - Jancsó Gergely

A rendszeres hajnali kelések, a kialvatlanság, a táskák a szemeim alatt, a több tízezer fénykép, és a rengeteg munkaóra mind, mind megérte, hogy ezt most megmutathassam nektek. A közel 3 hónap Ázsiában töltött idő alatt elkészítettem életem nagy projektjét: Bangkok, Bali, Szingapúr, Tokió, legszebb helyeiről készítettem time-lapse felvételeket. A világ egyik legszerencsésebb emberének tartom magamat, hogy ilyen helyekre sikerült eljussak munkám során.

Maga a time-lapse egy fényképezési technika, mondhatni egy gyorsított felvétel fotókból, ami mozgóképpé áll össze, így érzékelteti az idő múlását.

 

A 82. emeletről búcsúzom Bangkoktól

Eljött ez a nap is. Elhagytam Bangkok városát. Nem mondanám, hogy a szívemhez nőtt volna. Kaotikus, rendszertelen, hangos és szmogos metropolisz. Gondolom turistaként pár napot itt tölteni teljesen más mint dolgozni, ahogy én is tettem. 30 napot eltölteni ebben a városban rettentően nehéz volt, el sem tudom mennyire vágytam egy kis nyugalomra, csöndre, még sosem éreztem hasonlót, pedig Budapest belvárosban lakom, de higgyétek el nekem, Budapest belvárosa kertváros Bangkokhoz képest.

Az utolsó napomon ellátogattam a Baiyoke Tower-be, ami Bangkok legmagasabb pontja a maga 82 emeletével, ahonnét meglehet csodálni a várost. Úgy időzítettem, hogy naplementére érjek pont fel, így is lett. A lift meglepően gyors volt, igaz nem számoltam, de 2 percen belül ért fel a 82. emeletre, ami nem semmi teljesítmény. Méltó zárása volt ennek a 30 napnak a látvány amit nyújtott a kilátás. A videó végén még azt is megtudhatjátok, hogy hol töltöm a következő harminc napomat.

Újabb epizódokra fel! :)

Utolsó fotózásom Bangkokban

Utolsó fotózásom is megvolt Bangkokban, bár lesz még egy befejező rész, de az már csak kalandozás. Az előző részben már megismert Ildi felhőkarcolójában (én csak így hívom) fotóztam még két képet, mivel Magyarország közelében sem találok hasonlót, így két képpel sikerült bővíteni a portfóliót. Fotózás előtt pedig egy kis sztori-time.

Ismét Bangkok: Silver Palm Resort fotózása

A plusz projektek miatt volt jó néhány nap, amikor két projektet kell hozni ugyanazon a napon délelőtt és délután. Ez általában már simán belefér az időbe, csak a két szálloda közötti távolság szokta megnehezíteni a dolgomat. Kiderült közben, hogy nem vették el teljesen az alacsonyabb kategóriás szállodákat sem, csak néhány került át egy másik kollégához, így azért ezek a dupla projektes napok letudnak húzni. De még szerencse, hogy a magasabb kategóriás helyek teljesen feltöltenek.



:)

 A múltkori gyenge szállodák után most jöjjön egy ötcsillagos. Mint utóbb megtudtam egy nemrégiben átalakított szállodáról van szó, még pre-opening akció van náluk. Több napot eltudtam volna fotózni a helyszínen, kár hogy erre nem volt lehetőségem, csak néhány órám volt az anyagra, de azért így is egész szépen sikerült összehozni. A menedzsernek azt mondta a munkaadóm, hogy már ötkor vége lesz a fotózásnak, de azért este hétig még ott lógtam a nyakukon. Ez van, meghosszabbítottam a munkaidejüket, a szép képekért várni kell a szép fényekre. 


Azt fotózza az ember, amiért kapja a zsét. Nincs mese. Nagyon jók az öt csillagos szállodákat fotózni, ahol gyönyörű környezetben a seggem ki van nyalva, de éremnek két oldala van. Persze online csak ezeket a projekteket látjátok tőlem. Csak nem tölthetem fel a szépséges szocreálos fotókat. Vannak kisebb volumenű projektek is, amiért szintén fizetnek, és amiket szintén meg kell csinálni. Ez a videó most erről szól. 


Egy pazar naplemente: Golden Mount

Csak öt perc gyalog a szállásomtól a Golden Mount, ahonnan csodaszép kilátás nyílik Bangkok belvárosára. Már többször is voltam itt azóta, megunhatatlan, főleg az a lépcsős ősvény, ami felvezet a tetejére. Amikor felmegyek az Aranyhegyre naplementekor, kollégák sokasága fotózza mindig a lenyugvó nap fényében a várost, de azért hely mindig akad. 


Milyen egy magyar fotós munkanapja Bangkokban?

Mint az az előző részben elárultam, nem turizmus céljából érkeztem Bangkokba, hanem egy multinacionális cég megbízásából jöttem az országba szállodákat fényképezni. Az itt elkövetkezendő egy hónapban több mint 20 projektem van így unatkozni biztosan nem fogok. A videóban láthatjátok az első munkanapomat és az első szállodát amit fotóztam. Nem egy felső kategóriás ugyan, de volt egy egész hangulatos medencéje, amit felhőkarcolók vettek körbe.

A szálloda menedzsmentje segítőkész volt, mindenben a rendelkezésemre álltak. A fotózás befejeztével még másfél órát maradtam a naplementében, hogy time-lapse felvételeket készítsek, bár ezeket még nem láthatjátok még teljes egészében, még feldolgozás alatt vannak a képek.

süti beállítások módosítása