Jancsó Gergely

Érdemes most marketingre költs?

2020. április 12. - Jancsó Gergely

Ebben az időszakban az esetek túlnyomó részében a marketing fő célja lehet, hogy maradj legalább a potenciális vásárlóid vagy megrendelőid szeme előtt, hogy ha majd újra felélékül a vásárlási kedv a járvány után, ne indulj hátrányból a konkurenciával szemben. Érdemes új vevőket szerezni már most a jövőre nézve, de most sokkal inkább a brand-építésnek van itt az ideje, mint a sales tevékenységnek. Persze kivétel ez alól az a néhány ágazat, ahol a vírus miatt többszörösére emelkedett a megkeresések száma, az egy teljesen más piaci helyzet.

Az emberek sokkal többet lógnak most a neten - bár visszafogják a költéseket jobban, mint ezelőtt - így viszont könnyedén kerülhetsz a szemük elé az online térben, bár nem feltétlen fognak azonnal vásárolni. Érdemes most felhajtani a vevőt, felkelteni az érdeklődést és később – amikor már normalizálódott a helyzet valamelyest – értékesíteni a számára. Ez persze nem jelenti azt, hogy most ne lehetne, csak ne várjunk csodákat egy olyan helyzetben, amikor minden leállt, és mindenki visszafogja a költéseit.

Az emberek most megnéznek olyan tartalmakat is, amikre eddig nem volt idejük, vagy fontosabb dolguk is volt, így tudsz új potenciális vevőket elérni, akiknek sokkal több jelenleg a szabadidejük, hatékonyan tudod őket megragadni, vésd a fejükbe a szolgáltatásidat vagy terméked, amit később értékesíthetsz.

makreting_landing.jpg

Mindenki minimalizálja a hirdetési költéseit, veszi ki a pénzét a marketingből, hirdetéseket állítanak le. Jöhet a kérdés, hogy most mindenkinek ki kell vennie a pénzét ebből? Itt is a kereslet kínálat érvényesül. Ha példaként veszünk egy Google Adwords hirdetést, ahol eddig ugyanarra a kulcsszóra egyszerre 200-an hirdettek, de ha ma csak 20-an, akkor ugyanaz a hirdetési kattintás a töredékébe fog kerülni. Persze vannak olyan iparágak, ahol ennek teljes ellentéte az igaz, mivel több termék is átkerült az online értékesítési piacra. Persze a számok eltérhetnek, lényege annyi, hogy most a hirdetési költségek az adott terméktől vagy szolgáltatástól függően a kereslet hanyatlása miatt megcsappantak.

Termékfejlesztés. Biztosan mindig is a fejedben volt, hogy egy új vállalkozást alapíts, vagy a jelenlegit fejleszd, új ágazatot nyiss a jelenlegi tevékenységi körben. De az idődet eddig túlzottan lefoglalták a már meglévő termékek/szolgáltatások értékesítse, mendzselése. Most éppen van időd, hogy ezeknek a szolgáltatások vagy termékek a bevezetését megtervezd, ez most sokkal inkább idődbe kerül, mint a pénzedbe.

Én úgy gondolom - és így is cselekszem - hogy olyan marketing tevékenységbe invesztálom a pénzem, ami hosszútávon térül meg, tehát nem sprintet, hanem maratont érdemes most fuss. Például egy weboldal felépítése, YouTube csatorna indítása. Én nem azonnali, hanem hosszútávú megtérülést várok.

A lényeg, hogy maradj szem előtt. Nagyon fontos, hogy rendszeresen kommunikálj, ne tűnj el a vírus miatt hónapokra, légy természetes, személyes, gyárts kreatív tartalmakat, aminek ne feltétlen a sales, hanem a hosszútávú céljai lebegjenek a szemed előtt.

 

Passzív jövedelem fotózással

A stockfotózás a fotózás egy olyan területe, ahol a fényképeket előre elkészítik, képügynökségek adatbázisába a fotósok feltöltik, így megvásárolhatóvá válik a kép felhasználása bárki számára. Újságok, blogok, magazinok, hírportálok az online és offline térben egyaránt böngészhetik a galériákat. Így a készítő számára könnyedén jelenthet akár passzív jövedelmet is, mivel egy fotóval csak egyszer kell foglalkozni, elkészíteni, feltölteni, kulcsszavazni, onnantól kezdve nincs teendő.

Hajnal Péterrel a GLIX fotóügynökség ügyvezetőjével a beszélgetésünk során térünk ki rá, hogy 2020-ban hogyan működik a stockfotózás, kinek és mivel érdemes bele kezdenie, hogy akár passzív jövedelem üsse a markát. Péter elmeséli, hogy mik a buktatók, mit tegyen az, aki most vágna bele, hogyan működik a jutalékrendszer, kulcsszavazás és rengeteg hasznos információt ad nekünk a stockfotózásról.

 

Tippek videózáshoz, lépésről lépésre

Az ebben az időszakban otthon töltött időnket videókészítésre is áldozhatjuk, így hoztam egy rövid videót arról, hogy otthon hogyan világítom be egyszerűen otthon a videóim legjavát, hogyan állítom be a kamerát ahhoz, hogy az a legjobb eredményt hozza. Lépésről lépésre mutatok meg mindent, a mikrofon és kamera beállításokon át a fények lágyításáig. 

Összefoglalva ezekre térek ki a videóban:

  • Mikrofonbeállítások, beépített mikrofon, puskamikrofon, csiptetős mikrofon
  • Kamera beállítások, ISO, rekesz, fehéregyensúly
  • Világítás LED panellel, természetes fénnyel, háttérfények IKEÁS izzókkal
  • Fények lágyítása, arcvonala és textúra kiemelése


 

Így törték fel a facebook fiókomat

Ahogy valószínűleg a legtöbben, úgy én is alábecsülöm a jelszavak és a biztonság fontosságát. Az előzőhéten viszont feltörték a facebook fiókomat. Arra lettem figyelmes, hogy Instagramon egy olyan bejegyezésemet kezdték el ismeretlenek kedvelni, amit nem is én hoztam létre. Ahogy megnyitottam a bejegyzést, egy cipőhirdetés ugrott fel az én nevem alatt. Arra gondoltam, hogy biztosan valami bug, nem is tulajdonítottam neki nagy figyelmet.

index_mobil_1.jpg

Pár óra múlva az egyik futó Facebook hirdetésemre szerettem volna ránézni, hogy hogyan teljesít, de a hirdetéskezelőben egy új hirdetést fogadott, amit nem én adtam fel. Ez a cipőreklám volt az, napi 80 ezer forint limitre volt állítva, amiből közel 33 ezer már el is lett költve.

lista_index.jpg

Facebook hirdetések esetén valamilyen fizetési lehetőséget, PayPal fiókot vagy bankkártyát hozzá kell kapcsolni a fiókhoz, onnan vonják az összeget. Természetesen azonnal leállítottam a hirdetést és jelszót változtattam. De az a 33 ezer forint eddig elköltött összeg ott mutatkozott a Facebook számlámon. Szerencse az, hogy ilyenkor nem egyből vonják le az összeget, hanem havonta egyszer, az összesen elköltött összeg után.

Persze ilyenkor gondolnánk, hogy a Facebook-ot ez nem fogja érdekelni és lehetetlen lesz egy ilyen cég ügyfélszolgálatát elérni. Nem így lett. Létezik a Facebook Advertiser Support oldal, amire messengeren belül egy új beszélgetést nyitottam meg. Meglepő módon egy percen belül csatlakozott a beszélgetéshez Roberto a Facebook munkatársa, akinek elmeséltem a történteket képernyőképekkel mellékelve. Elmondta, hogy szükség lesz pár napra, mire elbírálják és utánanéznek, hogy mi is történt valójában. Néhány nap elteltével kaptam egy emailt a Facebook-tól, hogy felülvizsgálták az esetet, valószínűleg feltörhették a fiókomat, így az összeget kivonták a számláról, azt nem fogják a kártyámról azt hónap végén levonni.

Belegondolva mi lett volna ha éppen nem vagyok gépnél pár napig? Ott várt volna az akár több százezer forintos számla. Még szerencse, hogy a Facebook ezt pozitívan bírálta el. Mondhatták volna, hogy én adtam fel a hirdetést. Hogyan bizonyítom, hogy más hozta létre? Lehetett volna ennek sokkal rosszabb kimenetele is. Amit tanultam belőle, hogy minden esetben be kell kapcsolni a két lépcsős azonosítást. Ez azt jelenti, hogy minden esetben, amikor új eszközről lépnek be a Facebook fiókba, akkor SMS-ben küld egy kódot a Facebook (vagy az alkalmazáson belüli kódgenerátort is lehet használni), aminek megadásával lehet csak belépni. Így ha még valahogy ki is szivárog a belépési jelszó, nem fog tudni senki belépni és visszaélni fiókkal. Persze, ezt nem csak Facebook-ot használva, de a Google szolgáltatásoknál is be lehet kapcsolni.

A sztori után pár nap elteltével azon gondolkoztam, hogy ugyan hogy törhették fel? Jelszavam nagyon erős, nagy betű, kis betű, speciális karakter, semmi értelme nincs. Aznap találtam Indexen egy cikket, miszerint több százmillió email cím és jelszó kombináció szivárgott ki, ahol egy linken le lehet ellenőrizni, hogy vajon az email címhez tartózó adatokat ellopták, vagy sem. Az email címem beírása után kiderült, hogy három forrásból is kiszivárgott a jelszavam és az email címem kombinációja.
Ezen az oldalon lehet ellenőrizni: https://haveibeenpwned.com/

Egy átlagos felhasználónak rengeteg belépése van és nyilván senkinek sincs kedve több jelszót megjegyezni, egyet használ. Én is így tettem és ebből adódóan törhették fel a Facebook hirdetési fiókomat is. Azonos volt a jelszó. Sztori tanulsága:

  • Ahol lehetséges, kétlépcsős azonosítás bekapcsolása
  • Jelszó tartalmazzon: Kisbetű, nagy betű, speciális karakter
  • Lehetőleg, minden platformon különbözőek legyenek a használt jelszavak.

Őszintén a magyar fotós oktatásról

Milyen a magyar fotós oktatás? Hogyan lehet piacképes és naprakész tudást szerezni? Régóta mozgat a téma, hogy mit gondolnak azok a diákok, akik már vettek részt fotós OKJ vagy bármilyen fotós képzésen. Szűk egy hónapja egy közleményben olyan személyeket kerestem, akik arccal vállalják, hogy mik voltak a tapasztalataik az oktatáson belül. Velük készítettem videó interjút, ahol elmondhatták a véleményüket, ezeket fogjátok most hallani, a videó végén pedig összefoglalom nektek a lényeget és levonom a konklúziót.

Miért jó egy tükör nélküli fényképezőgép?

Sok fotós, akár hobbista, akár profi, gondolkozik rajta, hogy a nehéz tükörreflexes fényképezőgépét leváltsa-e tükör nélküli MILC kamerára. Egyre nagyobb teret hódítanak a MILC (Mirrorless Interchangeable Lens Camera) masinák, amik könnyebbek, kisebbek, egyszerűbb a használatuk, többet tudnak és akár még olcsóbbak is, mint a nagy testvérük.

Egy ilyen teljes rendszerváltás - az optikák és a kiegészítők cseréje - hosszadalmas folyamata megterhelheti a fotós pénztárcáját. Persze nem mindenkinek éri meg, vagy éppen nincs mindenkinek szüksége a tükör nélküli fényképezőgép előnyeire, amit esetleg ki sem használ. Én döntöttem és váltottam. Ebben a videóban bemutatom az én fényképezőgép váltásomnak az okát és folyamatát, mellette adok néhány tanácsot, hogy kinek megéri meg az esetleges fényképezőgép gépre váltás.

15 érdekes tény Ausztráliáról, amit eddig nem tudtál

Ausztrália több szempontból is a világ egyik legsokszínűbb országa. Lenyűgöző természete és állatvilága, hatalmas mérete mellett rengeteg érdekesség is kapcsolódik hozzá, amit talán eddig nem tudtál.

  1. Az országban 1991 óta nem volt gazdasági visszaesés, még a 2008-as világválság idején sem tapasztalt az ország recessziót.
  2. Az utolsó halálos pókcsípés 1981-ben történt, azóta lórúgás okozta halálesetek száma nagyobb, mint az összes mérges állaté együttvéve.
  3. Bob Hawk 1954-ben világrekordot állított fel azzal, hogy 11 másodperc alatt ivott meg 2,5 korsó sört. 29 évvel később ő lett az ország miniszterelnöke.
  4. Ausztrália mérete hatalmas, kétszer nagyobb a területe, mint az Európa Unióé.
    australia-and-europe-area-comparison.jpg
  5. De hiába az óriási mérete, ugyanis az ország 85%-a lakatlan, ezeket a területeket outback-nak hívják, ami magyarul annyit jelent, hogy hátország.
  6. Ausztrália népsűrűsége 2,8 fő / négyzetkilométer, amivel a világ legritkábban lakott országa.
  7. A Világbank 1995-ös kutatása szerint Ausztrália a világ leggazdagabb országa, mivel minden egyes állampolgárra átlagosan 1,1 millió ausztrál dollár összvagyon jut. (~220 millió forint).
  8. Egy ausztrál állampolgárnak kötelező szavaznia, ellenkező esetben 72 dollár büntetést kell fizetnie.
  9. Itt él a világ legnagyobb görög közössége (Görögország határain kívül) a maga 150.000 főjével.
  10. Az anyagi jólétet illetően Ausztrália a második helyet foglalja el a világranglistán ranglistán, Svájc után.
  11. Több teve él az országban, mint Egyiptomban.
  12. Ausztráliában nem szokás borravalót adni, csak ha különösen elégedett a vendég a szolgáltatással.
  13. Emberre lebontva itt van a világon a legtöbb étterem és kávézó.
  14. Az országban 10x erősebb az UV sugárzás, mint Magyarországon, és a 70 év felettiek 2/3-a bőrrákos.
  15. A szigetország leghosszabb útja az egyes út, ami közel 14.500 kilométer.

 

Magyar étterem Ausztráliában

16.000 kilométerre Magyarországtól Melbourne belvárosában működik egy magyar étterem. Több mint 10 éve nyitotta meg kapuit a My Little Hungary, Csuka Erzsébet vezetésével. Erzsi 1983. március 9-én érkezett Ausztráliába kislányával és férjével, disszidáltak 1982 június elején, majd Ausztriában vártak a családjával 8 hónapot, hogy Ausztrália befogadja őket. Magyarországon nővér volt, ma Melbourne városában saját étterme van, magyar ételeket főz a vendégeinek. Több Ausztráliába emigrált magyar fiatal is dolgozott már az étteremben, ahol ma is a munkavállalók nagy része magyar.

Mesél nekünk arról, hogy milyen vállalkozást vezetni Ausztráliában és hogy mit gondol ma Magyarországról, a két ország közti különbségekről.

Drónszabályozás Ausztráliában. Így kéne otthon is.

Szeretnél legálisan drónnal repülni Magyarországon? Kérj 30 nappal a repülésed előtt eseti légtér engedélyt, amire jó eséllyel még nem is válaszolnak. Évek óta ígérgetnek egy alkalmazást, ami azonnal lehetővé teszi a reptetést. Ebből a mai napig otthon nincs semmi. Persze a nyugati országok nagy részében már régen egy nagyon jól működő szabályozás van érvényben. Mint itt Ausztráliában is, amit rendszeresen használok és kiválóan működik.

Itt van a Can I fly there? (ausztrál fejlesztésű app) – elnevezésű alkalmazás, ami a legnagyobb segítség a szabályos drónozáshoz. GPS alapon, lokáció szerint, különböző színű körökkel jelölve megmutatja, hogy a jelenlegi tartózkodási helyen, illetve annak a környékén szabad-e aktuálisan drónnal repülni.

untitled-1.jpg

Az aktuálist külön kiemelném, mivel folyamatosan frissül az alkalmazás, így figyelemmel lehet kísérni, hogy ha esetleg pár száz méterrel arrébb lehet-e használni a légteret, vagy esetleg le van tiltva a repülés. Sokszor találkoztam tiltással, például tűzesetek és közúti balesetek esetén. Azonnal frissül az alkalmazás és mutatja az adott zónában a repülési lehetőségeket. Az alkalmazáson belül minden egyéb olyan szabályozást át lehet nézni, amit a drón reptetés alakalmával a tiltott zónák figyelembevételén kívül kötelező betartani. 

Érdekes az ausztrál szabályozásban, hogy ha a pilóta saját maga részére szeretne drón felvételeket készíteni, abban az esetben a repülési zónákat kell csak betartani (tiltott területen nem lehet repülni így se, úgy se), viszont ha már pénzt is keres vele az adott területen készített felvétellel, akkor rendelkezni kell a megfelelő pilóta liszensszel. Ergo ha reklám vagy kereskedelmi céllal készül a felvétel, abban az esetben külön engedélyköteles a repülés. 

Teszt jelleggel az egyik repülésem előtt odamentem három rendőrhöz és rákérdeztem mit tudnak. Meglepő, hogy a helyi rendőrök is maximálisan tisztában vannak a drónszabályozással. Persze ez csak magyarként volt meglepő. 

Ha érdekel a téma bővebben is: Egy rövid videóban meg is mutatom az alkalmazást működés közben:












A világ legélhetőbb városai: Melbourne

Melyik a világ legélhetőbb városa? A lista évről évre folyamatosan változik, több cég is készít felmérést. Az EIU londoni Economist Intelligence Unit (EIU) a stabilitás, az egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és környezet, valamint az infrastruktúra szempontjából pontozza a városokat, majd ezeket az értékeléseket foglalja különböző súlyozásokkal egy nullától százig terjedő minőségi indexbe. 2018-as eredmények alapján:

1. Bécs, Ausztria
2. Melbourne, Ausztrália
3. Oszaka, Japán
4. Calgary, Kanada
5. Sydney, Ausztrália
36. Budapest

Volt szerencsém Melbourne városát közelebbről megismerni, hogy miért is a világ második legélhetőbb városa. Az ausztrál vlog sorozatom legelső utazós részében, Melbourne-be kalauzollak el titeket, ahol elsőként egy I. világháborús emlékművet, a Shrine of Rememberance-t jártam körbe kívül-belül, illetve megmutatom az emlékmű tetejéről elénk táruló pazar kilátást.
shirne.jpgÉrdekessége építészetileg az emlékműnek, hogy az előcsarnokba lépve van egy emléktábla a
„GREATER LOVE HATH NO MAN” felirattal, amin a „LOVE” szót minden év tizenegyedik hónap
tizenegyedik napján 11 órakor a csarnok tetején lévő ablakon keresztül megvilágít a beáramló napsugár. Ez volt ugyanis az a pillanat, amikor is az I. világháború fegyverszüneti egyezményét 1918-ban aláírták.
sanctuarystoneshrine-of-remembrance1_222.jpgEzt követően ellátogattam Melbourne legrégebbi épületéhez, a Mitre Tavern-hez, ahol megkóstoltam egy helyi sörkülönlegességet az épületben kialakított bárban. Melbourne-i sétámat végül a város nem is olyan rég kialakított kulturális központjában, a Federation Square-en zárom. Az itt található futurisztikus építészeti remekművek között lehetőség van kikapcsolódni a rengeteg vendéglátó egység valamelyikében, vagy a Yara folyón evezve.

Összefoglaló videó részletesen az összes témáról: